Gitárórák

A gitároktatás elsősorban kis csoportban (2-4 fő) történik, ahol nagy gonddal végzem el a csoportok összeállítását. Figyelembe veszem az életkor, az aktuális gitártudás, a rendelkezésre álló gyakorlási idő mellett a várható fejlődés ütemét is. Ezáltal a tanulók együtt tudnak haladni, okulhatnak egymás hibáiból és az egészséges versenyszellem is megjelenik motiváló tényezőként. Kiemelt szerepe van a közös gitározásnak, ahol a kicsiket és nagyokat egyaránt megtanítom az együtt zenélésre, az egymásra figyelésre, a zenei alázatra és az önkifejezésre fontosságára.
Vannak kifejezetten hobby csoportok akár teljesen kezdő szinttől. Nem sietünk sehová, lényeg, hogy jól érezze magát mindenki. Vannak természetesen haladós csoportok is, tiétek a választás. A legjobb csoportjaim órái közelítenek egy zenekari gyakorlathoz. Egymást kísérjük, szólózunk, tanulunk improvizálni. Egyszerú témákat írunk és kidolgozunk, hozott szólórészleteket leszedünk és megtanulunk valamint elmélyedünk a haladó zeneelméletben is.
A kicsik is együtt játszanak. Először a dallamot játszák együtt amit én kísérek, majd egymást kísérik egy kicsit haladóbb szinteken.    .  
 
Magánórák is lehetségesek, korlátozott számban online és offline egyaránt. Kifejezetten az egyedi igények, kérések miatt szerepel a kínálatban. Néha jól jöhet egy gyors felvételi felkészítés, egy házi CD elkészítése alkalomra vagy ki tudja kinek milyen álma van. Én mindenesetre próbálok segíteni a megvalósításban.
 
A tananyag nagyon kiforrott, egyes részet már a kilencvenes években megírtam. A fejlődés sosem áll le, a mai napig finomodik az anyag a tapasztalatok függvényében. Lefedi a teljes könnyűzenei (jazz) elméletet és megalapozza a biztos gitártudást technikai és improvizációs készség terén egyaránt. A kezdő szinttől indulva szépen egymásra épülnek a fejezetek, teret engedve az egyéni igényeknek is. Az alapozás után lehet "szakosodni" a zenei stílusokra, komplett szólókat tanulni a "nagyoktól", majd következhet ezek alkalmazása, az improvizálás.
 
A tananyag online is elérhető az aktív tanítványaim számára, teljesen korszerű, mobilbarát külsővel.
 
Általában heti egy órát vagy kéthetente két órát tartok a tanítványoknak a tudásszinttől függően. A kezdőket célszerű hétről-hétre ellenőrizni míg haladó szinten jobban el tudunk mélyedni a munkában dupla óra időtartamban.
 
A kicsiknek speciális oktatóanyag van, sok gyerekdallal amit ők is ismernek. Így könnyebben megy a tanulás, már fiatalon megtanulják az egymásra figyelést, a hosszabb távú koncentrálást, a keretek közti szabadságot (kötött improvizáció) és még sok minden mást. Érdemes elolvasni a zeneterápiával kapcsolatos oldalt is.
 
Jelentkezni gitároktatásra minden esetben a jelentkezési lap kitöltésével lehet.