Gitártanulás haladóknak

Sokan úgy érkeztek hozzám, hogy már rendelkeztek több/kevesebb hangszeres tudással. Legtöbben a YouTube és egyéb ingyenes videók segítségével próbáltatok előbbre jutni, majd feladva a próbálkozást a rendszerezett, irányított tanulást választjátok. Ezek a  videók nem alkalmasak a komoly tanulásra, célszerű megfelelő tudással és oktatási tapasztalattal rendelkező tanárt választani, akár online is.

Első körben elkezdjük teljesen az alapoktól a tanulást, pótolva az esetleges hiányosságokat, Ha már jól játszol, ezzel gyorsan végzünk, jöhet a lényeg. A ritmusok terén szinte mindenkinek van tanulnivalója. Az ingyenvideós tanulás után jóval több a gond, hiszen megfogtad a gitárt és valahogy játszottad amit találtál. Sok a kéz- és pengetőtartási probléma, ami később fizikai fájdalmat, akár inhüvelygyulladást is okozhat, Ezt mind korrigáljuk.

Az alapozás után, melybe a kottaolvasás is beletartozik - vágunk bele a komplett számok megvalósításába, Sok kottám van, hozott anyagból is dolgozhatunk sokféle stílusban. Először meg kell tanulni mások számait jól eljátszani, repertoárszerűen előadva őket, majd jöhet az improvizáció. Tőled függ, mit szeretnél kihozn magadból szabadidőd függvényében. Néhány példa, kivel mit csinálunk mostanában: többen birkóznak SRV repertoárral, van akivel Jazz balladákat tanulunk, van aki a Classic Rock irányába indult Deep Purple, Led Zeppelin és társai. Az idősebbek között a Shadows szokott nészerű lenni, most épp egy CD készül házi használatra. Anyukák szeretik az akusztikus gitáron megszólaltatott gyerekdalokat, magyar ill. külföldi népdalokat. Blues repertoárt is veszünk több tanítvánnyal, Hendrix is napirenden van, Tanulunk harmonizálást, van felvételi felkészítés a zeneelmélettel együtt és folytathatnám még a sort tovább. Minden jó zenére nyitott vagyok, ha kell "le is szedjük" a kedvenc szólóidat, 

Sok infot adok át órákon a zenekarozásról, erősítőkről, technikárok, feelingről vagy ami csak eszetekbe jut. Kérdezni kell bátran és elmondom.

 

Gitároktatásra jelentkezni minden esetben a jelentkezési lap kitöltésével lehet.